Tisztelettel köszöntjük Önt az
Észak-magyarországi Regionális Államigazgatási Hivatal honlapján!

Ennek érdekében engedje meg, hogy Hivatalunk jogállásáról, feladat és hatásköréről röviden tájékoztassuk.
Átalakult az Észak-magyarországi Regionális Államigazgatási Hivatal!
Módosítás dátuma: 2010. szeptember 02. csütörtök, 07:58 Írta: Fónagy-Virág Ákos
Ezúton tájékoztatjuk kedves ügyfeleinket, hogy a fővárosi, megyei közigazgatási hivatalokról szóló 214/2010. (VII. 9.) Korm. rendelet alapján 2010. szeptember 1-től újból megkezdték működésüket a megyei közigazgatási hivatalok.
A korábbi Észak-magyarországi Regionális Államigazgatási Hivatal jogutódja szeptember 1-től
-
az egri székhellyel, Heves megyei illetékességgel működő Heves Megyei Közigazgatási Hivatal,
-
a miskolci székhellyel, Borsod-Abaúj-Zemplén megyei illetékességgel működő Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közigazgatási Hivatal,
-
valamint a salgótarjáni székhellyel, Nógrád megyei illetékességgel működő Nógrád Megyei Közigazgatási Hivatal.
A formájában és tartalmában megújuló megyei honlapok kialakításáig kérjük Tisztelt Ügyfeleink türelmét, emellett természetesen korábbi telefonszámainkon, postai, vagy elektronikus úton elérhetőek vagyunk az Önök számára.
Üdvözlettel:
Dr. Balás István hivatalvezető, Heves Megyei Közigazgatási Hivatal
Dr. Lukács Irén hivatalvezető, Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közigazgatási Hivatal
Dr. Nagy Zsuzsanna hivatalvezető, Nógrád Megyei Közigazgatási Hivatal
Parlagfű-mentesítés
Módosítás dátuma: 2010. július 08. csütörtök, 13:03 Írta: Fónagy-Virág Ákos
KÖZFELHÍVÁS
Régiónkban továbbra is fellelhetők parlagfűvel fertőzött, gyomos földrészletek. Egyes területeken a gyomnövények veszélyeztetik a növénytermesztés eredményességét, fertőzik a szomszédos művelt területeket. A parlagfű és az allergén gyomnövények egyészségügyi problémát okoznak az arra érzékenyek életében, a művelés hiánya rontja termőföldjeink kultúrállapotát, esztétikai látványát.
Új törvény a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról
Módosítás dátuma: 2010. június 30. szerda, 12:53 Írta: Dr. Fekete Barbara
A Magyar Közlöny - 2010. június 14. napján megjelent - 102. számában kihirdetésre került a 2010. évi L. törvény a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról.
A törvény rendelkezéseit a 2010. évi önkormányzati választásokon kell először alkalmazni.
A jogszabály teljes szövege elérhető itt.
További cikkeink...
Oldal 1 / 4
<< Első < Előző 1 2 3 4 Következő > Utolsó >>
















